Történelmünk során, ahogy az ember társadalma fejlődött, használati tárgyaink, berendezéseink is mindig egyre modernebbek lettek, sok talán szinte teljesen felismerhetetlenné vált, a formák letisztultak, a trendek jöttek mentek, azonban életünk egy területe alig változott: a beltéri ajtók.
Amíg bútoraink mind formát és méretet váltottak, néha funkciót is, addig ezek a nyílászárók nagyjából változatlanok maradtak. Egy fából készült lemez, ami elhatárol egymástól két helyiséget. Az anyagot sokáig lecserélhetetlennek hitték, hiszen a fém túlságosan nehéz, a műanyag pedig túlságosan idegen. Ezt változtatta meg gyökeresen az MDF ajtó megjelenése.
Mi is az az MDF, és miben különbözik a fától? Meglepő lehet, de nem annyira sokban: az alapanyaga maga a fa, amely őrleményét műgyantával keverik össze, hogy egy olyan anyagot kapjunk, ami egyszerre modern és a természetben gyökerezik. Emellett a népszerűségének oka, hogy kiküszöböli az eredeti anyag szinte minden hibáját, sűrűbb, könnyebb megmunkálni, ez pedig alacsonyabb árakat és hatékonyabb gyártástechnológiát jelent.
Az anyag mellett, a felépítés és a felületkezelés is változott. Az MDF ajtók keretes szerkezetűek, a keretet pedig sok esetben papírráccsal, esetleg lyukfúrt faforgácslappal, vagy styrofoam betéttel hézagolják ki, a távtartás miatt. A végső elem egy MDF lemez, ami elég vastag ahhoz, hogy marásmintákat, krómcsíkozást, üvegezést fogadhasson be. A felületkezelési módszer típustól függően változhat. A fő típusok a következők:
Dekorfóliás: ahogy a neve is mutatja, ezt dekorfólia fedi, szerkezete könnyű, olcsó, habár nem ad sok lehetőséget a konfigurálásra. Gyors, egyszerű, megbízható megoldás.
CPL felület: egy melamin akril réteg kerül az MDF ajtó külsejére, amely rendkívül strapabíró, ütés, valamint kopásálló, kiállva a legtöbb próbát, aminek egy átlagos háztartás alávetheti. Ára több, mint a dekorfóliás terméknek, de magasabb minőséget, és több lehetőséget is biztosít.
Festett: a név magáért beszél! Az ajtó felületére több réteg, jó minőségű festék kerül, amelynél a teljes RAL színskála a vásárló rendelkezésére áll.
De ez még közel sem minden! Az egyes típusokról, azok lehetőségeiről többet is megtudhat honlapunkon, vagy esetleg személyesen, vagy telefonon érdeklődve munkatársainknál!