Beltéri ajtó GYIK

Mennyi a nem szabvány méretű beltéri ajtó felára?

Jó hírem van, nyissunk pezsgőt. Dekorfóliás belső ajtóinkon kívül mindegyik ajtónk felár nélkül készíthető egyedi méretben 100 x 210 cm méretig és 15 cm falvastagságig.  

Ki építse be a beltéri ajtót?

Beltéri ajtóinkat akár Ön is beépítheti, de amennyiben nem járatos a témában , javasoljuk, hogy az ajtókat szakember építse be és lehetőség szerint már a megrendelésre kerülő beltéri ajtó méretezését is bízza rá , így az esetleges rossz mérésből eredő ajtóméret problémáknak felelőssége nem Önt, mint megrendelőt terheli.  

Hogy állapítjuk meg egy beltéri ajtó nyitásirányát?

A beltéri ajtók nyitásirányát úgy állapítjuk meg, hogy szembe állunk az ajtóval olyan módon, hogy az ajtó felénk nyíljon. Ha ebben az esetben a pántok jobb oldalon, illetve a kilincs bal oldalon helyezkedik el, akkor jobbos nyitásirányról beszélünk. Ha a pántok bal oldalon , a kilincs pedig jobb oldalon található ajtónkon, akkor azt balos ajtónak nevezzük.  

Kérhetek- e üveges beltéri ajtót?

Legtöbb beltéri ajtómintánk elérhető üveges változatban is. Üvegezett ajtók esetében már választhatóak az edzett üveggel osztott ajtólapok és a teljes egészében edzett üveg ajtólapok is.  

Egyedi méretben tudok beltéri ajtót rendelni?

Természetesen. Semmi akadálya az egyedi méretű beltéri ajtó gyártásának. Ez alól csak dekorfóliás belső ajtóink képeznek kivételt.  

Megosztás

Beltéri ajtók nagy választékban egyedi méretben is

Beltéri ajtót keres? A lehető legjobb helyen jár.

Nálunk különböző belső ajtókat találhat. Nagy választékunknak köszönhetően szinte biztos, hogy megtalálja az Ön elképzeléseinek megfelelő ajtót.

Nézzen szét honlapunkon vagy nézzen be hozzánk és próbálja ki ajtóinkat. (A személyes megtekintéshez a nagy érdeklődésre való tekintettel időpont egyeztetés szükséges, így elkerülheti a fölösleges várakozást.)

Nézzük, milyen beltéri ajtókkal tudunk Önnek szolgálni.

A legkedvezőbb árú ajtóink a dekorfóliás beltéri ajtók, melyek 5-7 színben érhetőek el, és magyar szabvány méret szerint készülnek. Dekorfóliás ajtajainkat leginkább új építésű házakhoz vagy átalakításhoz ajánljuk, mert így biztosan megfelelő lesz Ön számára a korlátozott méretválaszték.
Íme néhány dekorfóliás beltéri ajtó:

alap dekor beltéri ajtó minta

dekor beltéri ajtó
wenge színben

D-Ü2 beltéri ajtó minta

D-Ü2
dekor beltéri ajtó

D-Ü3 beltéri ajtó minta

D-Ü3
dekor beltéri ajtó

D-Ü4 beltéri ajtó minta

D-Ü4
dekor beltéri ajtó

D-Ü5 beltéri ajtó minta

D-Ü5
dekor beltéri ajtó

Kínálatunk következő lépcsőfoka a CPL beltéri ajtó, mely egy papír alapú fólián lévő melamin akril műgyanta felülettel van bevonva, mely így különösen karcálló felületet biztosít ajtóinknak.
A CPL belső ajtók nagy előnye, hogy egyedi méretekben készül, így nem probléma, ha Önnek nem magyar szabvány szerinti ajtónyílásai vannak otthonában.
Íme néhány CPL beltéri ajtó: 

SH beltéri ajtó minta

SH
CPL beltéri ajtó

U07H beltéri ajtó minta

U07H
CPL beltéri ajtó

U10H beltéri ajtó minta

U10H
CPL beltéri ajtó

U10V beltéri ajtó minta

U10V
CPL beltéri ajtó

U11V beltéri ajtó minta

U11V
CPL beltéri ajtó

Árajánlatot itt kérhet beltéri ajtóra

Beltéri ajtó árajánlat

Kérem, adja meg az alábbi adatokat, hogy elküldhessük ajánlatunkat a beltéri ajtókra.

Név *:
Város *:
Telefonszám (nem kötelező megadni, de megkönnyíti a kapcsolattartást):
e-mail cím *:
Melyik beltéri ajtó típusunk érdekli? (többet is megjelölhet) *:







Kérjük, jelölje be, hogy kéri -e a beltéri ajtók beépítését *:


Kérjük, ide írjon le minden információt amit fontosnak tart. (méretek, darabszámok, falvastagság, az Önnek tetsző minta száma, stb.) *:

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

Ha valami igazán különlegesre vágyik, ajánljuk figyelmébe vákuumfóliás MDF beltéri ajtóinkat, melyek közel 140 féle marás mintából válogathat. Az ajtó felülete 0,4 mm vastag fóliával van bevonva, mely anyag rendkívül ellenálló, illesztések nélkül kerül az ajtóra, és 50 színben elérhető, így akár ezüst vagy kígyóbőr felületű ajtók is fogadhatják otthonában. Vákuumfóliás ajtóink elérhetőek üveges kivitelben is.
Íme néhány vákuumfóliás beltéri ajtó:

I60 beltéri ajtó minta

I60
vákuumfóliás beltéri ajtó

I61 beltéri ajtó minta

I61
vákuumfóliás beltéri ajtó

I62 beltéri ajtó minta

I62
vákuumfóliás beltéri ajtó

I63 beltéri ajtó minta

I63
vákuumfóliás beltéri ajtó

I64 beltéri ajtó minta

I64
vákuumfóliás beltéri ajtó

I46U beltéri ajtó minta

I46U
vákuumfóliás
beltéri ajtó

I47U beltéri ajtó minta

I47U
vákuumfóliás
beltéri ajtó

I48U beltéri ajtó minta

I48U
vákuumfóliás
beltéri ajtó

I49U beltéri ajtó minta

I49U
vákuumfóliás
beltéri ajtó

I50U beltéri ajtó minta

I50U
vákuumfóliás
beltéri ajtó

Árajánlatot itt kérhet beltéri ajtóra

Ha Ön nem elégszik meg a fóliák színválasztékával, akkor választhatja festett MDF beltéri ajtóinkat is, amelyeknél bármilyen színre el tudjuk készíteni ajtajait. A festett belső ajtóink előnye, hogy olyan technológiával kerülnek festésre, hogy soha többet nem kell lefestenie őket. A festett ajtók esetében kb. 110 minta közül választhat, de 5 darab ajtó rendelése felett Ön is megálmodhatja a marás mintáját, és ezáltal teljesen egyedi beltéri ajtóval büszkélkedhet barátai előtt.
Íme néhány festett beltéri ajtó: 

92. számú festett beltéri ajtó minta

92. sz.
festett MDF
beltéri ajtó

93. számú festett beltéri ajtó minta

93. sz.
festett MDF
beltéri ajtó

94. számú festett beltéri ajtó minta

94. sz.
festett MDF
beltéri ajtó

95. számú festett beltéri ajtó minta

95. sz.
festett MDF
beltéri ajtó

96. számú festett beltéri ajtó minta

96. sz.
festett MDF
beltéri ajtó

Árajánlatot itt kérhet beltéri ajtóra

Ajtóink nagy előnye, hogy valamennyi ajtónk utólag szerelhető tokkal készülnek, így az építkezés vagy felújítás utolsó fázisában helyezhetők el, szinte a bútorokkal egy időben, mert beépítésük semmilyen kosszal nem jár.

Ez alól kivétel a műanyag beltéri ajtó, melyek manapság kezdenek elterjedni a minimalista stílusú lakásokban. Nagy előnyük, hogy magas páratartalmű helyiségekben is elhelyezhetőek, mert a nedvesség nem tud kárt tenni bennük.

Amennyiben Ön a tolóajtókat kedveli, azzal is tudunk szolgálni.
CPL, vákuumfóliás és festett belső ajtóink mind elkészíthetők toló kivitelben, és a kialakításukkal kacsolatban nem kell semmilyen kompromisszumot kötnie.

Természetesen vállaljuk az általunk forgalmazott beltéri ajtók szakszerű beépítését is, melynek folyamata a következő az utólag szerelhető tokos ajtók esetében:

  • összeállítjuk az ajtótok alkatrészeit
  • ezeket rögzítjük
  • a beltéri ajtó tokját a falnyílásba illesztük
  • beállítjuk a tok pontos vjzszintes és függőleges helyzetét
  • a tokot megfelelően kiékeljük
  • az ajtótokot belülrő ajtóbélésfeszítőkkel rögzítjük
  • a szerelési hézagot poliuretán habbal töltjük
  • száradás után a habot vágjuk
  • felhelyezzük az ajtótok takaró elemét
  • az ajtószárnyat a helyére illesztjük
  • végezetül felszereljük az Ön által választott ajtókilincset

Amennyiben az ajtók beszerelését mi végezzük, az ajtók gyártása előtt elvégezzük a szükséges helyszíni felmérést.

Ha Önök oldják meg az ajtók beszerelését, méréskor az alábbiakra figyeljen!

  • az ajtónyílás szélességét minimum 3 ponton mérje meg
  • amennyiben a több mérési pont közötti különbség nagyobb, mint 15mm, abban az esetben a falnyílás kijavítására van szükség
  • a magassági méretet a burkolattól az ajtónyílás magasságáig adja meg
  • amennyiben a burkolat még nem került kialakításra, úgy mérje meg a nyílást az aljatbetontól a nyílás tetejéig és ebből vonja le a burkoalt és a ragasztó magasságát
  • a falvastagság mérésekor legyen tekintettel a vakolat és burkolat vastagságára is amennyiben ezek még nem kerültek kialakításra

Árajánlatot itt kérhet beltéri ajtóra

Beltéri ajtó árajánlat

Kérem, adja meg az alábbi adatokat, hogy elküldhessük ajánlatunkat a beltéri ajtókra.

Név *:
Város *:
Telefonszám (nem kötelező megadni, de megkönnyíti a kapcsolattartást):
e-mail cím *:
Melyik beltéri ajtó típusunk érdekli? (többet is megjelölhet) *:







Kérjük, jelölje be, hogy kéri -e a beltéri ajtók beépítését *:


Kérjük, ide írjon le minden információt amit fontosnak tart. (méretek, darabszámok, falvastagság, az Önnek tetsző minta száma, stb.) *:

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

Egy kis mese:

A régi időkben az építkezéseknél, felújításoknál nagyon egyszerű volt a beltéri ajtó választás, mert azt kellett megvenni ami épp a Tüzép kínálatában volt, ami finoman szólva is minimális volt.

Napjainkban már jóval több lehetőség kínálkozik, és már alig emlékszünk az akkori hiánygazdaságra.

Ma a beltéri ajtók annyira széles választékban érhetők el, hogy az ajtó kiválasztásának csak pénztárcánk szabhat határt.

Régen a belső ajtók elhelyezésére az építkezés elég korai fázisában került sor, azonban megjelentek az utólag szerelhető tokos beltéri ajtók, melyek szinte a bútorokkal egy időben érkeznek otthonunkba és beszerelésük szinte semmilyen kosszal nem jár.

A mai modern beltéri ajtók fóliázott kivitelben is elérhetőek, így akár a bútorainkkal teljesen megegyező színű belső ajtónk is lehet, ezen kívül nagyon könnyen találunk a padlólapunkkal harmonizáló ajtót.

A fóliázott ajtók közül a dekorfóliás beltéri ajtók képviselik a belépő szintet.

Ezek legnagyobb hátránya, hogy csak magyar szabvány szerinti méretezésben készülnek, ezáltal felújítás esetén nem biztos, hogy fel tudjuk ezen belső ajtókat használni.

Ezen ajtók szélességi és magassági mérete adott (75, 90, 100 x 210 vagy kétszárnyú ajtó esetén 140 vagy 150 x 210 cm), egyedül a falvastagság méretét tudjuk módosítani.

Tehát ez számunkra azt jelenti, hogy például panel lakásunkban nem tudjuk ezeket az ajtókat elhelyezni.

Ebben az esetben sem kell egyből az idegorvoshoz rohannunk, ugyanis egyedi méretű faerezetes fóliás beltéri ajtók is elérhetőek a magyar piacon, ezen ajtókat a köznyelv CPL beltéri ajtónak nevezi. A felületükön melamin akril műgyanta bevonat található amely rendkívül karcállóvá és tartóssá teszi ajtónk felületét. Ez a felület a laminált padlók esetében használatos anyaghoz hasonló, ugyan nem olyan vastag, de beltéri ajtónk felülete kisebb igénybevételnek van kitéve, mint a laminált padló.

Míg a dekorfóliás ajtók 5 – 7 színben készülnek, addig a CPL beltéri ajtók esetében közel 40 színből válogathat kedvére. A CPL ajtóknál meghatározhatja a faerezet irányát is (vízszintes vagy függőleges), illetve akár két színű intarziával is rendelheti, így igazán különleges beltéri ajtóra tehet szert, mely 100x215 cm, illetve 15 cm falvastagságig felár nélkül egyedi méretekben is gyártható.

Akkor se essen kétségbe ha ettől nagyobb ajtóra van szükség, mert ez is kivitelezhető (némi felár ellenében). A Magyarországon előforduló ajtónyílások szinte 100%-ához tudunk CPL belső ajtót gyártani.

 

Beltéri ajtó kisokos

Hogyan készülnek az üveges beltéri ajtók?

Hogyan készülnek az üveges beltéri ajtók?

Elgondolkodott már valaha azon, hogy a házának belsejét ékesítő berendezések, amelyeket oly természetesnek veszünk, vajon miképp fejlődtek az évek során? Esetleg érdekli, hogy a mai, modern termékek hogyan készülnek? A gyártástechnológiák mindenképp roppant érdekesek lehetnek, ezt bizonyítja a nagy érdeklődés irányukban. Ez a cikk is ilyen igényeket igyekszik kielégíteni, ugyanis most többet tudhat meg arról, miként is készülnek el az üveges beltéri ajtók!

tovább

Gyors, rugalmas, olcsó – ajtó Budapest

Gyors, rugalmas, olcsó – ajtó Budapest

Három jelző, amely egy termékhez kapcsolódik. Ha szorítja az idő, a legegyszerűbb választás nem más, mint a dekorfóliás ajtó Budapest szívében. Mit lehet tudni ezekről a darabokról?

tovább

A modern beltéri ajtó: az MDF ajtó

A modern beltéri ajtó: az MDF ajtó

Sokan nem hinnék, mennyire változatos anyagokból készülhetnek beltéri ajtóink. Manapság már nem csak fát vagy műanyagot, esetleg gyenge faforgácsot tartalmazhatnak ajtajaink, hanem megjelentek újabb anyagok is, mint például a 80-as években virágzásnak induló MDF. Az MDF ajtó ma már az egyik legelterjedtebb beltéri nyílászárónak számít.

tovább

Beltéri ajtók: variációk garmadája

Beltéri ajtók: variációk garmadája

Hangoskodás a szomszéd szobában? Túl hideg a garázs levegője? Nem tudja kitalálni mi rontja el a frissen festett és bútorozott helység összképét? Gondolt már az ajtóra? Ha nem, érdemes lehet a ház ezen nyílászáróit is figyelembe vennie!

tovább

A CPL ajtó

A CPL ajtó

Előfordulhat, hogy még nem találkozott ezzel a kifejezéssel. Azonban biztos, hogy számtalanszor volt már a kezében egy CPL ajtó kilincse, még ha nem is tudott róla. Az ilyen gyártási technológiával készült beltéri ajtók erősek, időtállóak és megbízhatók. Emellett számtalan variációban állnak rendelkezésre, stílus, szín, méret és dekoráció szempontjából. Ideális választás épülő házához, vagy feldobhatja vele meglévő lakását, irodáját.

tovább

Lehetőségek széles tárháza - a festett ajtó

Lehetőségek széles tárháza - a festett ajtó

Mikor nyílászáró vásárlásra kerül a sor, az ember sok esetben nem tudja eldönteni, hogy neki mégis milyen típusra lenne szüksége. Igen sokféle lehetőség áll rendelkezésünkre a piacnak hála. Létezik CPL-, dekor-, vákuumfóliás, és festett ajtó. Ha valaki nem igazán ismeri a nyílászárók világát, bajban lehet választáskor. Most legyen szó kicsit a festett ajtóról!

tovább

A belső ajtó, mint a kommunikáció eszköze

A belső ajtó, mint a kommunikáció eszköze

Amikor a diákok középiskolások lesznek, magyar nyelvből előbb-utóbb feldolgozzák a kommunikáció témakörét. Megtanulják a kommunikációs folyamat ábráját, annak tényezőit és funkcióit. A funkciók között megtalálhatjuk a kapcsolatteremtő, kapcsolatfenntartó, kapcsolatlezáró funkciót, valamint az esztétikai funkciót. De vajon hogyan lehet a belső ajtó részese a kommunikációs folyamatnak?

tovább

Hogy készül az egyedi beltéri ajtó?

Hogy készül az egyedi beltéri ajtó?

Előbb-utóbb eljön az ideje minden lakástulaj életében, hogy kicserélje a beltéri ajtóit, esetleg újakat szerezzen egy új házba. Ilyenkor természetes az igény, hogy minden tökéletes legyen: a méretek, a színek, a szerelvények, az anyagok - az érzés... mind-mind olyannak kell lennie, amilyet az ember szeretne, hiszen a mai korban már nem kell megelégednünk egy, vagy kétféle termékkel.

tovább

A mesterséges fa diadala: az MDF ajtó

A mesterséges fa diadala: az MDF ajtó

Az asztalosság az egyik legrégebbi szakma a világon, és hatalmas utat tett meg az első ajtóktól, kapuktól a mai kor modern nyílászárójáig. Rengeteg aspektus változott, fejlődtek a szerszámok, a technikák, betört az iparosodás, az automatizálás, nagyüzemi gyártás. Az alapanyagok sem maradtak le, habár ott kevesebb innovációval találkozhatunk. A fa kiállta az idő próbáját, azonban most új kihívója akadt a bútor és nyílászáró gyártásban.

tovább

Kopás, sárgulás, évenkénti átfestés? Megoldás a fehér beltéri ajtó!

Kopás, sárgulás, évenkénti átfestés? Megoldás a fehér beltéri ajtó!

Talán minden háztartás számára ismerős lehet az érzés, amikor látjuk megfakulni az ajtóinkat: fényüket, színüket vesztik, ilyenkor pedig nincs mese, venni kell egy doboz festéket és ecsetet, vagy hívni egy szakembert, hogy fesse újra, csak azért, hogy jövő ilyenkor megismételhessük ugyanezt a folyamatot. Senki nem kedveli ezt, időt és pénzt rabol, de sajnos nem lehet másképp... vagy mégis? Ismerkedjünk meg a festett fehér beltéri ajtóval!

tovább
További bejegyzések